Vid egy mocskos kis város mocskos kis panellakásának 3. emeletén látta meg a napvilágot 2020 júliusában. A kórházi rendszer ekkor már régen összeomlott, mint sok más közszolgáltatás is az országban. Anyja éhbérért egy bankban robotoló marketinges. Apja hivatalosan informatikus, de mint oly sokan az ilyen mocskos kis országokban, melyek egyébként is siralmas gazdaságát még jobban megtaposta a válság, sok mindenből próbált pénzt csinálni, akár legális volt, akár nem. A lényeg a pénz megszerzése, a család fenntartása. Tej, kenyér, néha több. Így történt, hogy Vid hamarabb apa nélkül maradt, mint azt normálisan az élet kirótta volna neki. Alig múlt 6 éves mikor anyukája zokogása miatt nem tudott ő sem elaludni. A nő gyönyörű szép, de labilis természetű asszony volt. Nem volt ritka jelenség náluk a sírás, de ez valahogy más volt, szívre ható, mély és komoly. Ez vezette rá, hogy átmenjen és megálljon a nagyszoba nyitott ajtajának homályában.

-         Miért sírsz anya?

Egyszerű kérdésére a válasz nem oly gyorsan és egyszerűen érkezett, mint remélte. Hetek múlva is csak üresen hatottak rá a szavak; mi az, ha valaki nincs többé? Mi az, ha hiába vár, de sem az idő, sem semmi nem változtat azon, hogy újra úgy legyen, mint rég?

Talán apja pénzügyi nehézségek szülte elkeseredett küzdelmében történt halála volt az első oka annak, hogy nem úgy viselkedett, mint a többi gyerek. Érzékeny lelki világa számára a legkisebb rezzenés is mély nyomokat hagyott. Mindig éber figyelme és éles esze ellenére, tanulmányai nem a megfelelő úton haladtak. Bár voltak tárgyak melyekben kitűnt társai közül, de figyelme a saját útját járta, és nem törődött szitkozódással, kemény szóval. Először apja halálát követő évben találkozott a számítógéppel. Egy kiszuperált Pentium 2-es tornyosult ragyogó monitorral a karácsonyfa alatt. Ezután álmos és magányos éjszakákat töltött a monitor meleg fényénél hosszú éveken át. De ez a magány hamar olyan kötődést eredményezett új társa iránt, mely egy életre meghatározta szellemét. Az interneten felismerte, hogy a tudat kollektív és korlátlan. Mire kijárta az általánost, három nyelven beszélt és önerőből a leg különbözőbb képzettségekre tett szert, a hadi tudományoktól kezdve, a főzésen át, a nanotechnológiáig. Középiskolás éveiben rájött, hogy testi erejében, kis edzéssel hamar felülemelkedhet társain s így tekintélyt és befolyást is szerezhet magának az átlagemberek közt. Az ország melyben élt kapitalista érdekcsoportok rabszolgatársadalma volt.  Eme felismerése vezette arra, hogy beiratkozzon egy média iskolába és kitanulja a tömegek befolyásolásának minden fortélyát. Történelmet, politikát, teológiát, filozófiát, tömegtájékoztatást. Főiskolai évei alatt sok, barátot szerzett és átmulatott alkoholgőzös, füstösen lüktető helységek mélyén fontolgatta terveit és egyre világosabbá vált számára, hogy a nők a mámor az élvezetek mind semmit nem érnek az ereiben csörgedező vér hatalmas erejéhez képest. Ahhoz, hogy megvalósítsa a saját álmát, hogy megmozdítson valamit az emberekben. Még ő sem tudta igazán, hogy mi hajtja. De azt tudta, hogy amit lát az dühíti, amit lát a társadalmon, az embereken, a tévében. A rend, a rendszer, amiben él. Látta a cigarettázó izzadt női testeket egymáshoz simulni. Látta, hogy párzási rituáléjukat járják az emberek, az utcán, a munkahelyen, a színházban, operában, mindenhol. Látta a céltalan, egymástól elhidegült emberi létet. Dühöt érzett. Dühöt és szánalmat. Pénz, nő, munka, szórakozás, pénz, nő, munka, szórakozás. Az alkohol a cigaretta és a kábítószerek mámorában kereste a válaszokat, de a düh és a szánalom érlelte gondolatait. Istenhez való viszonya régen túltett mindenféle egyházon. Kialakult benne a kollektivitás, mely ez eddig csak a harcmezőn, vagy nagy természeti katasztrófa bekövetkezténél alakult ki az emberekben. S most mily szép korban él. Ironikusan boldogságot erőltetett magára, melyet talán ő, talán a benne tomboló anyagok változtattak egy olyan érzéssé, mely leírhatatlan fájdalommá vált. Az emberekre gyakorolt morális kudarca a demokráciának, a kapitalizmusnak. Az embertömegek melyek kapartak a pénzért, kapartak, hogy nekik több legyen, barátot, családot, erkölcsiséget, emberséget félretolva. A roppant érzelmek súlya alatt, ilyenkor százegyedszer is megtört és könnyek gördültek le arcán a poros szórakozóhely mocskos padlójára. A pohárért nyúlt, mert tudta, holnap is erre süt a nap és nem hoz változást. Isten kevés már itt, hogy megsegítse e romlásba rohanó világot. Ide már több kell. Olyan kell, aki közülük való. Akire felfigyelnek. Aki az ő nyelvükön, nem erőszakkal, vagy megfélemlítéssel tereli jó felé a világot, hanem öntudattal, okos beláttatással.

Eme gondolatok fényében taposta végig főiskolás éveit. Első könyvét melynek címe, Kollektív Reformáció volt, minden kiadó nevetve dobta vissza, mondván, hogy kinek képzeli magát? Ide vámpírregény kell, vagy varázslókról szóló mese. A statisztikák ezt követelik meg. De tudta, hogy a háttérben itt komoly politikai érdekcsoportok is irányítják a szálak futását és nem olyan egyszerű a világ, mint amilyennek látszik. Az első emberek, akik a blogját olvasták csupán barátai ismerősei közül kerültek ki. Minden este órákat töltött gondolatai csiszolásával és közérthető megfogalmazásuk átgondolásával, aztán szépen napokra bontott internetes „könyvében” lejegyezte azokat. Úgy vélte, hogy már az is eredmény, ha egy barátja felhívja elismerő szavakkal.

Aztán már nemcsak barátai és ismerősei hívogatták, hogy őszintén együtt éreznek vele és ők is érzik azt, amit ő szavakban megfest a világról.

Sikerén felbuzdulva olyan társadalmi egyesüléseket keresett fel, melyek eszmeiségét és látásmódját felkarolhatnák és szélesebb körben is ismertethetnék. Egy ilyen egyesülési kör volt az akkoriban már komoly szervezetté tömörülő fél milicista szervezet. Első nyilvános beszédét 2040 novemberében egy kis téren mondta el heves ovációt idézve elő. Az egyébként is dühös és kiábrándult emberek átérezték mélységesen komoly szavait és kikelve magukból átszellemült éljeneztek, vagy a komolyabbak összeráncolt homlokkal szúrós tekintettel és megfeszített arcizmaik mögül bólogattak. Ekkor a környező országokban is forrongott már a feszültség. Mindenütt kibukott a rendszer életképtelensége és az emberek haragba és korrupcióba menekültek.

Beszédeire több „jelentős” személy is felfigyelt. Ezek a személyek politikusok és egyéb befolyásos emberek voltak, akik érdekből a kis patakokat is már a saját medrükbe próbálták terelni, hogy ha később lezúdul a víz, akkor az ő malmukat hajtsa. De arra nem voltak felkészülve, hogy ez a víz, nemcsak hogy a malmot, de a világot is elmossa majd!

„Nincs szabadság korrupt tollak törvényei közt. Nincs szabadság egy olyan világban ahol a pénz szolgaságra kényszerítő eszköz. Nincs sajtószabadság egy olyan világban ahol az emberek figyelmét leköti a pénz megszerzésének feladata és a tudatukat elnyomja a villogó reklámok és villogó ígéretek erdeje. A technikai fejlettség rég lehetővé tette volna már, hogy minden ember egyenlően és sokkal jobban éljen, mint most. A jelenlegi hatalmi rend bukása nem a fegyvereink hatásosabbá tételén múlik, hanem az infrastruktúráik elapasztásán, a korrupt államszervezetek megbénításán. A cél magas, de izmos kezek százezrei segítik egymást egyre magasabbra a közös célért, a közös világért, közös hatalomért, rég elfeledett emberi értékekért, az emberiségért!” M.V.

Az emberek önérdekűség szülte feszültsége robbanásszerű politikai vihart kavart szerte a világban. Vid ekkor már komoly mozgatója volt a nemzetközi szervezeteknek. Azt az utat választotta, amihez a legjobban értett: az internetet. Portáljai, fórumai és szervezetei behálózták a világot. Online beszédeinek látogatottsága a százmilliós határokat feszegették. A globalizáció vívmánya volt ez. Tudta, hogy minden ereje a kollektivitásban van és azt is tudta, hogy legfőbb gyengesége a jelenlegi rendszer csatlósainak mocskos módszereiből fakad. Ezért olyan virtuális erődítményt emelt maga köré, melynek a megdöntésére se ember, se szervezet, se semmi nem lett volna képes. Nyilvánosan már soha nem beszélt. A globális kapitalista kormány elleni tényleges tevékenység titokban tartotta. Az utca embere, a pék, a manikűrös, a pultos, a marketinges, a taxis, az irodai alkalmazott, a fizikai munkás, és az értelmiség nagy része is hallgatta beszédeit és látogatta oldalait.

Szavai hallatára a szívek összeszorultak, a vér felforrt és soha nem látott lelkesedés támasztotta fel a porban fetrengő világot. És az emberek kéz a kézben, együtt dobbanó szívvel, fejükben az igazságtalanság dühével elindultak a harmadik világháború felé.