A hatalmas hajó belseje olyan kényelmet nyújt, melyet csak akkor készítenek szorgos kezek, ha mérhetetlen távolságokat és hosszú időt kell leküzdenie embernek és gépnek. Veid pár gombnyomására az ergonomikusan kialakított bársonyozott szék engedelmesen elkezd mozdulni és lassan szisszenve megérkezik megfelelő pozícióba. Közben a kijelzők és hologramok százai elhalványulnak a háttérben, derengésük a sötétségbe vész, de jelzik, hogy a bonyolult, de kifinomult rendszer csak várakozik gazdája parancsaira. Még egy pár pillentés a billentyűkön és máris átjárja a termeket a leg alkalmasabb zene; a Mozart Requiem. A panorámaablakon túl láthatóvá válik a Szaturnusz milliónyi kilométeren át húzódó gyűrűszakasza, mely ily közeli szépségéhez semmi sem hasonlítható, amit eddig látott. A geometria és a festői szépség találkozása ez. Milliónyi csillag ragyogja be a hátteret és valahol ott dereng közöttük a Föld is. A Lacrimosa keserű dallamai szállnak át a termeken, visszaverődnek a gépház ionhajtóműveinek grafikonos konzoljairól, a hálótermek falára felaggatott képekről, emléktárgyakról és valahol örökre elvesznek a téridőben.
- Orbitális pálya elhagyása és rátérés a gyorsító ívre T - 10 perc. –Súgja egy fiatalon búgó női hang, kellemesen elvegyülve a zenében.
- Hát itt az idő! –gondolja- Itt az idő, hogy elhagyjam e világot, mely minden szépségével, de borzalmával együtt is, az otthonom volt.
Már nem is emlékeket lát, inkább csak egy érzés van benne, mely hegységként nehezedik tudatára. Olyan hegység, mely sziklák ezernyi halmazából áll s minden szikla egy emberi élethelyzet maradványa, az évek során felhalmozódott érzések kavalkádja, elmúlt harminchárom esztendő és egy egész faj képviseletének súlya. Elveszíteni szerelmet, Istent és most a hazát is, ahol milliárdnyi szempár meredt az égre, mikor az emberiség közös munkája üstökösként hasított bele az ismeretlen mélysötét éjszakába. Maga mögött hagyva egy fajt, mely végre elérte azt, amit még soha a történelem folyamán; egy emberként mozdult és létrehozta a technika eme robosztus gyöngyszemét. Sok évtized megfeszített munkájának betetőzése ez és mégis, érzelmes embernek nehéz teher, mely megöli a lelket. Ez a teljes átlényegülés. Mássá válni, nem emberivé. Ez az, amiért itt van és ez az, amiért most keményre edzett arcán egy könnycsepp gördül alá az úr kétezer kétszázadik esztendejének, huszonkettedik napján.